Ajánlatkérés

Az AlpAccess cég ‒ Rólunk

AlpAccess: A mi történetünk

Az AlpAccess cég 2003-ban alakult meg, és tulajdonképpen a kötélen végzett munkára specializálódott szakemberek olyan csoportja, amelyet kezdetben sziklamászók és alpinisták hoztak létre. Tevékenységünket a szülővárosunk, Ploieşti, környékén található kőolaj- és gázfinomítóknál kezdtük. (Itt található az első kőolaj-finomítók egyike is.) A csapat eleinte öt személyből állt, akik alpinista-felszereléssel dolgoztak. Jelenleg folyamatosan bővülő vállalat vagyunk, amelyben több, mint 100 ‒ minőségre és biztonságra törekvő ‒ szakember dolgozik.


Értékeink:

Értékeink tesznek bennünket egyedivé. A cselekedeteink és sikerünk mozgatórugói.
Az AlpAccess cég összes alkalmazottja:

Biztonságban van

Biztonságban van

Számunkra semmi sem fontosabb a biztonságnál. Alkalmazottaink, ügyfeleink és azon közösségek biztonságával kezdve, amelyekben dolgozunk; a javak és berendezések sértetlenségével bezárólag ügyelünk a biztonságra, és hozzájárulunk növeléséhez.

Etikusan viselkedik

Etikusan viselkedik

A legszigorúbb etikai standardokat valljuk magunkénak. Ez az ügyfelekkel, az alkalmazottakkal, a közösségekkel és a környezettel szembeni megfelelő viselkedésmódban jut kifejezésre.

Hozzáértő

Hozzáértő

Meg vagyunk arról győződve, hogy a sikerhez ismeretekre és hozzáértésre van szükség. Alkalmazottaink az ipari standardok tekintetében magasan képzettek. Állandó jelleggel kidolgozzuk és aktualizáljuk a munkálataink minél jobb hatékonyságát biztosító eljárásainkat.

Minőség és költségtudatos

Minőség és költségtudatos

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ügyfeleinknek minél magasabb értéket nyújtsunk anélkül, hogy lemondanánk a minőségről.

Környezettudatos

Környezettudatos

Az AlpAccess környezetbarát cég, amely összes tevékenységével a környezet iránti érzékenységre szeretné felhívni a figyelmet. Számos kezdeményezés és projekt révén szorgalmazzuk a környezetről való gondoskodást.


Pénzügyi adatok:

Évi forgalmunk folyamatosan nő, amint a cég tevékenységi területe is egyre bővül, és nő az alkalmazottak száma.

Rólunk írták