Ajánlatkérés

A parosényi hőerőmű kénmegkötő egysége – az állványzat kialakítása és a szigetelések

Az işalniţai hőerőmű-projekt első szakaszának sikeres lezárása után egy másik hőerőműnél, a parosényinél kezdtünk el dolgozni, amely esetében újfent a kénmegkötéssel kapcsolatos megrendelést kaptunk. Ezúttal szigetelést végeztünk, illetve a szükséges állványzatokat is megépítettük.

A munkahelyekhez a hozzáférést ipari alpinistáink biztosították, így a beavatkozási idő igencsak lerövidült.

Az erős szél dacára sikerült betartanunk a vizsgálati és javítási műveletek számára kijelölt ütemtervet, így a turbinák működése minimális ideig szünetelt.

Az állványzatot a kémények és a gázalakú égéstermékek elvezető csövei esetében mi biztosítottuk, amint az abszorbereknél kívül és belül egyaránt. Egyúttal szigeteltük a projekt által érintett összes részlétesítményt. A projekt követelményei olyan természetűek voltak, hogy mobil bevonóműhelyt kellett létrehoznunk Parosényben.

Teljesített szolgáltatások

Rólunk írták